Rendőrséget hívtak a magyarul beszélőkre Révkomáromban. Hol az EU?

Megrázó dokumentumfilmünk a felvidéki magyarok teljes jogfosztottságáról 2016 novemberében készült, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Morvai Krisztina EP képviselő jogvédő-monitorozó körútján. A helyszín a révkomáromi vasútállomás. Hivatalos panaszlevelet írtunk a tapasztalatokról, tiltakoztunk a jogsértések ellen. Tengernyi még a feladat, de egy csatát már megnyertünk – a harcos, bátor felvidéki aktivistákkal együtt: 2017 áprilisában a révkomáromi vasútállomásra kikerült a magyar nyelvű helységnévtábla. http://trafik.sk/6431/magyar-nyelvu-vasuti-tabla-leleplezase-komaromban-kepriport Lépjünk fel minél többen és minél határozottabban az elszakított területeken élő magyarokkal szembeni jogtiprások ellen! (2017. június közepétől a film angol nyelven feliratozott verziója is elérhető, hiszen nem csak „magyar ügyről” van szó, hanem az európai emberi jogi normák durva, szisztematikus megsértéséről is, amiről világszerte minél többeknek tudniuk kell. Bízunk a nemzetközi emberi jogvédő szervek haladéktalan fellépésében is.)

„A megfogalmazott véleményekért minden felelősség a szerző(ke)t terheli. E vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Parlament hivatalos álláspontját”

Vélemény, hozzászólás?