Múmiavilag

Öt kontinens. Évezredek és közelmúlt. Eltűnt kultúrák, élő hagyományok…
Bárhonnan származik is, minden múmiának saját története van. E személyes történetekből életeket, letűnt korokat, távoli kultúrákat ismerhetünk meg. A múmiák rejtélye mindenkiben kérdések ezreit veti fel. A kiállításban a miértekre és a hogyanokra keressük a választ – a tudomány eszközeivel. Ugyanis mindent, amit a múmiákról tudunk, azt a tudomány segítségével derítettük ki hosszú idő alatt. A múmiák halottak, nem beszélnek, ám a tudomány segítségével mégis szóra bírhatók.
A kiállításban a világ különböző részeiről származó, más-más időben, különféle módszerekkel mumifikált, vagy különbözőképpen mumifikálódott múmiákat mutatunk be. Az itt kiállított, összesen 28 múmia nagy valószínűséggel most látható utoljára együtt Európában.
http://mumiavilag.hu
Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy kiállításunkon emberi testeket mutatunk be, ez pedig érzelmileg felkavaró lehet. Ezért kérjük, hogy csak saját felelősségre nézze meg a kiállítást! A kiállításban műtárgyvédelmi okok miatt sem fényképezőgépet, sem mobiltelefont nem lehet használni.
Nyitva tartás
Minden nap: 10-18 óráig, szünnap: kedd
A kiállítás ideje alatt minden csütörtökön hosszabbított nyitva tartással és 6-tól 8-ig változatos programokkal, izgalmas kalandokkal, tárlatvezetésekkel várjuk az érdeklődőket.

Belépődíjak
• Felnőtt: 1800 Ft
• 6–26 éves korig: 900 Ft
• 62 év fölött: 900 Ft
• általános és középiskolás csoportoknak: 800 Ft/fő
• 6 éves kor alatt és 70 éves kor fölött, a fogyatékkal élőknek (és egy kísérőjüknek), a pedagógusoknak, a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkező és a 400 főnél nagyobb tagságot számláló közgyűjteményi szakmai szervezetek tagjainak a belépés díjtalan.

Elérhetőség
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.
Telefon: +36 1 210-1085
E-mail: mtminfo@mttm.hu

Vélemény, hozzászólás?