„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdag pásztorlegény. Volt kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három aranygyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a másikkal mindig a kosokat nézte.
Egyszer csak elkövetkezik a tél, a legény béreked a nyájával, de hát nagy volt a baj, mert nem termett abb’ az esztendőben elég széna, s drága pénzért sem kapott még egy szálat sem. Mit csináljon? Az a sok drága juh s azok a gyönyörű kosok most mind egymásra döglenek az éhségtől. Ő bizony – gondolja magában – egyet sem évelődik-búcsálódik, hanem elhajtja valamerre a szegény állatokat, s addig megy velök, amíg valahol harapnivalót talál nekik.
Megy, mendegél, terelgeti elébb-elébb a juhokat; elöl ment a három kos, nagy búsan bégetve, mert már két álló nap nem kaptak csak egy harapás szénát sem. Addig mennek, addig mendegélnek, hogy elérnek egy nagy rengeteg erdőbe. Ennek az erdőnek a kellős közepében volt egy nagy puszta, s hát azon a pusztán annyi szénaboglya van, hogy a szem sem tudá bélepni.
Hej, megörvend a legény, s azt mondja magában, hogy ő bizony még a Poncius Pilátusnak se megy tovább egy lépést sem, ezen a helyen megtelepedik, s beleáll a szénába, akárkié legyen. Nagy hirtelen széjjelhányt egy boglyát, s azt egy szempillantásra fel is szedegették az állatok.
No! Eltelik egy nap, egyik boglya fogyott a másik után, s nem is nézett arra senki lélek.
De hát, édes Jézusom, másnap virradóra csak odajő egy óriás, de akkora, hogy a feje az eget verte, s nagy mérgesen a legényre támad:
– Hogy mered az én szénámat étetni, te emberizink?!
Aj, megijed a legény szörnyűségesen. Az a rettentő nagy óriás most mindjárt kitapodja még a lelkit is! Mondja neki:
– Ne haragudjék kied, óriás bátyámuram, hiszen megfizetem, amit a juhaim megettek.
– Nem kell a pénzed – mondja az óriás -, hanem most mindjárt ölj meg harmichárom juhot s egy aranygyapjas kost, azokat egyszerre süsd meg, mert ma még nem früstököltem.
Mit csináljon szegény feje? Meg kellett, hogy ölje azokat a drága szép juhokat, de még az aranygyapjas kost is. Hej, de szomorú volt szegény, szinte megrepedt a szíve, mikor a kést az aranygyapjas kos hasába