A Silt – Székely népmese
Nagy-Küküllő partján van egy szász falu: Alsó-Bajom a neve. Ennek a falunak a határán, szőlőhegyek tövében, egy szép völgy terül el. Völgy közepén patak folydogál, úgy hívják, hogy Ördög pataka. Ennek előtte több száz esztendővel egy szász gazda a feleségével s egyetlen leányával a szőlőben kapálgatott. Rekkenő nagy meleg volt, megszomjúhoztak erősen, s leküldötték a leányt a patakra vízért. Lemegy a leány a patakra, de szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól. Ott ült a patak partján egy ember, s előtte kiterítve rengeteg kincs. Volt ott arany, gyémánt fülbevaló, gyűrű, karperec s mindenféle csillogó-villogó drágaság, ami csak leányszemnek kedves lehet. Megáll a leány, csodálja a fényes, csillogó ékszereket, s különösen megakad a szeme egy gyémánt fülbevalón. Istenem – sóhajtott fel a leány -, ha ez az enyém lehetne! Mondotta az ember: – Vedd meg, neked adom. – Ugyan mit gondol?! Mivel vegyem meg? Nincs nekem pénzem. – Nem baj! – mondotta az ember -, nem kell nekem pénz. Ha majd férjhez készülsz, hozzátok megyek, s adj nekem siltet. -Siltet – álmélkodott a leány -, ó, azt jó szívvel adok. Mert tudjátok meg, hogy a szászok nyelvén a siltnek kétféle értelme van: ha akarom, kötél, ha akarom, lélek. A leány a kötélre gondolt – az ember meg a lélekre. Örült a leány – hogyne örült volna! Hiszen csak jöjjön az az ember! Jöhet akármikor, kötelet kap náluk. A gyémánt fülbevalót szépen felakasztotta a fülébe, aztán nagy hirtelen megmerítette a korsót, s szaladott vissza a szüleihez. Látják az öregek a fülbevalót, összecsapják a kezüket: -Hát ezt te hol találtad?! Mondja a leány, hogy hol, s mondja azt is, hogy mit ígért érette. – Jézus Mária, Szent József – jajgattak az öregek -, az bizonyosan az ördög volt, s nem kötelet, hanem lelket kívánt tőled! Szaladnak le a patakhoz, hogy visszaadják a fülbevalót, de már akkor annak az embernek híre-pora sem volt. Úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Sírtak, jajgattak az öregek, nem tudták, mit csináljanak. Leszaggatták a leány füléből a fülbevalót, s beledobták a patakba; hátha így megszabadulnak az ördögtől. Aztán hazamentek nagy búsan, lefeküdtek, de nem jött szemükre álom, ettől a naptól kezdve nem volt nyugodalmuk. Telt-múlt az idő, egy falubeli legény megkérte a leány kezét. Elkövetkezik a lakodalom napja is; a pap összeesketi a fiatalokat; kezdődik a lakodalom, húzzák a cigányok, táncolnak a legények s leányok – táncra perdül a menyasszony is vőlegényével. Hát uramteremtőm, abban a pillanatban nagy fergeteg kerekedik. Ég, föld elfeketedik, zúgott, zengett a levegőég; ajtók, ablakok kinyíltak maguktól, s ím, betoppan az egyik ajtón a fülbevalós ember. Odamegy egyenest a leányhoz, rákiált: – Ide a siltet! A leánynak a szava is elállott ijedtében; reszketett, mint a nyárfalevél, de nagy nehezen összeszedte az erejét – kiment a házból, s mindjárt jött is vissza egy kötéllel. – Nesze, itt a silt! -Ohó – mondotta a fülbevalós ember -, nem kötélért adtam én a fülbevalót, hanem a lelkedért! Nekibátorodott a leány, s mondta: – A lelkem az Istené, azt nem adom. Nagyot kacagott az ember. – Az Istené?! Amit egyszer az ördögnek adtál, azt az Isten sem veheti el. Ahogy ezt mondta, keresztülbucskázott a fején, s egyszeriben ördöggé változott. Az ördög, az ördög! – kiabáltak az emberek, s iszonyatos rémület fogott el mindenkit. Istenem, Istenem, mit tudjanak csinálni, hogy megszabaduljanak az ördögtől?! Ott volt a vendégek közt egy pópa: egyedül ez nem vesztette el a fejét. Kiszaladt az udvarra, megfogott egy kakast, bevitte, s mondta az ördögnek: – Nesze, itt a lélek, vigyed! Mondotta az ördög: – Engem nem csalsz meg, szent atyám. Nekem igazi lélek kell, s ha azt nem adjátok, viszlek valamennyiteket a pokolba. „Hm – gondolta magában a pópa -, ez nem tréfál!” Gondol ide, gondol oda, hirtelen elővesz egy karikós kalácsot, s mondja az ördögnek: -Hát jól van, ördög, egyezzünk meg békességgel. Odaadjuk a leány lelkét, ha te mindazt kiállod, amit ez a kalács kiállott. -Hiszen ha csak ez a kívánságotok, ezt jó szívvel teljesítem. -Megfogta a kalácsot, jól megtapogatta, s kérdezte tőle: – No, te kalács, mit állottál ki? Felelt a pópa a kalács nevében: – Hej, ha azt én mind el tudnám mondani, mit én kiállottam, csak hallgass ide!