Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt három fia. A kisebbik fiút Rudolfnak hívták. Mármost abban az időben száz, kétszáz évig éltek az emberek. Az öreg király már annyit élt, hogy megunta az életjit. Egyszer, mit gondolt, mit nem, rendeletbe adta a minisztereknek, hogy írjanak levelet a vitézeknek, hogy aki neki elhozná a misemondó madarat, annak adná a királyságát. Persze, megírták a miniszterek a rendeletet. Újságokban is volt hirdetve. A királyfiúk is olvasták az újságot, hogy mit ígér apjuk annak, aki elhozza a misemondó madarat. Telt-múlt az idő, de nem jelentkezett senki. Egyszer azt mondja Rudolf, a legkisebbik fiú: – Na, na, testvéreim! El kéne, menjetek a madárért. Mert tük vagytok a nagyobbak! – Igenis – azt mondja a legöregebbik. Fel is készült az útra. Egy átalvető pénzt vitt magával s jó lovat. Ő így indult. Elbúcsúzik az apjától. Ment-ment a fiú, már annyit ment, hogy kiért az országból, s bé jutott egy másik király országába. Hát odaért egy királyi palotához. Mi volt a kapujára írva? ,,Aki meg tudja táncoltatni a királykisasszonyt, az megnyeri a kezét s az országot. Úgy, hogy jóllakassa tánccal. S ha nem, akkor lesz a királynak örökös szolgája.” Nézi, nézi, s gondolkozik: ,, Mi, hát én nem tudom megtáncoltatni a királylányt? Dehogynem!” Menyen bé, s jelentkezik: – Jó napot, kívánok, királyatyám! – Jó napot, királyfi! Na, eljüttél a próbára? – Igen. – Láttad, mi van kiírva? – Hogyne. – Ha nem tudod jóllakatni a lányomat tánccal, bihalas leszel. – Nem bánom. Szerződést csinálnak. Még azon este meg is kéne táncoltatni a leányt. Nyolc órakor jön a banda, s beáll a tánc. Hát a fiú neki fog táncolni. Táncoltassa, táncoltassa a leányt, de a leány, mikor már gondolta, hogy majdnem jóllakott tánccal, azt mondja: – Te, várjál egy kicsit. Né, hull le a köntösöm, fel kell, emeljem. – S azzal kiment. Mikor visszajött, nekifogtak újból táncolni. Egyszer azt mondja a leány: – Állj meg egy kicsit. S várj, mert né, esik le a strimflim, s húzzam fel. S megint táncoltak. Addig, s addig, hogy a leányt mind nem tudta jóllakatni. Harmadikszor azt mondja a leány: – Állj meg, s várj reám. Nézd meg, a cipőm ki akar esni a lábamból. Hadd igazítsam meg. Na, aztán a végén a leány táncoltatta meg a fiút, de úgy, hogy egyik faltól a másikig verte. Ő táncoltatta meg a fiút, nem az őtet. Na, mármost reggel mi lesz a királyfiúból? Bihalas. Mehetett a bivalyok után. Otthon az apja s a két testvére mind várja a fiút, de nem jön. Azt mondja akkor Rudolf: – Bátyám, csak el kéne, menj te is, nézd meg, mi lett a bátyánkkal! Azt mondja: – Jól van. Elkészülek, s menyek. El is készült, s menyen. Egy átalvetőbe arany, felteszi a lovára, elbúcsúzik az apjától, s menyen. Hát, ahogy az országból kiér, pontosan abba az útba kerekedik, ahová az ő nagyobbik testvére ment. Ahhoz a királyhoz. Látja ő is hogy mi van kiírva: ,, Aki jóllakatja a lányomat tánccal, azé lesz a lányom s az országom. ” Olvassa. „Hm. Ejsze az én bátyám is itt van. Akármi is lesz, én bemegyek, s megtáncoltatom a királylányt.” Ő is be menyen, köszön: – Jó napot, királyatyám! – Adjon lsten, fiam! Láttad, mi van kiírva? – Hogyne! – Nézd meg, fiam! Ha nem tudod megtáncoltatni a lányomat, akkor kondás leszel, s lovad, pénzed, mindened elvész. – Nem bánom. – Még egyszer kérdezlek. – Nem – azt mondja -, nem félek, megteszem. Este nyolc órakor kezdődik a tánc. Nekifog a fiú s táncoltassa. Mikor már gondolta a fiú, hogy a királylány jóllakott tánccal, az kikérezkedett: – Engedjél ki egy kicsit, mert esik le a szoknyám. Húzzam fel. Akkor a fiú elengedte, hogy húzza fel a leány a szoknyáját. Másodikszor azt mondta a királylány: – Engedjél el, mert né, esik le a strimflim. Azt is megengedte. Harmadikszor azt mondja a királylány: – Állj meg, nézd, a cipőm leesik. Azt is megengedte. Persze, a leány változott. Mind más és más lány jött táncolni. Ezért nem tudta jóllakatni tánccal. De most a leány úgy megtáncoltatta, olyan ügyesen a fiút, hogy mind a falhoz meszelte. – Na, királyfiú! Kell még neked tánc? Jól vagy lakva tánccal? – Jól biza. – Reggel jelentkezel, mész a disznók után. Kondásom leszel. – Már nincs mit csinálni. Nem tudtam megnyerni. Ezt nyertem meg, legyek kondás. (Na, már: az egyik bihalas, a másik kondás!) Várja őket otthon a kicsi királyfi. ,,Hej, telik-múlik az idő, de a testvéreim mind nem jőnek.” – Nem biza, fiam! – Édesapám, megyek én! – Fiam, te kicsi vagy ahhoz! – Nem, édesapám! Én is elmegyek, hogy lássam, hol vannak. Csak ment a fiú. De nem úgy ment, mint a testvérei. Csak pár aranyat vett magához. Felült a lóra, s ment. Kiért